Amellett, hogy az egészséges életmódra nevelést, – mint az óvodai nevelés fő feladatát- nap mint nap igyekszünk megvalósítani, szükségesnek tartjuk, hogy egy-egy rendezvénnyel is felhívjuk a gyermekek és szülők figyelmet a helyes táplálkozás, a megfelelő mennyiségű mozgás jelentőségére. Ennek a gondolatnak a jegyében szerveztük meg immár második alkalommal az „egészséghetet”.
A hét első napján délelőtt a nagyok látogatást tettek Csornán a mentőállomáson, a Zöld patikában és a Fogyatékosok otthonában. Délután dr. Hegyi Katalin- háziorvos- tartott előadást a helyes táplálkozási szokásokról, a táplálkozás és a viselkedési zavarok összefüggéseiről. A következő napon „együtt mozdult az óvoda”. A falu spotcsarnokában a nagyok karikagyakorlatának bemutatását követően, egy közös bemelegítés után az egész csarnokot átszövő akadálypályán haladtak végig kicsik és nagyok, majd közös játékkal és kötélhúzással zártuk a délelőttöt. A középsősök szerdán keltek útra Kapuvárra, a Cserpes- üzemben nézhették meg hogyan készülnek a különböző tejtermékek. A kicsik csütörtökön végignézhették a kenyérsütést, a többiek játékos feladatokkal tehették próbára a helyes táplálkozásról szerzett tudásukat. A pénteki nap az ételkészítés és kóstolgatás napja volt. Olyan ételeket kínáltunk fel szülőknek és gyermekeknek, melyek távol vannak a mai konyhák ízeitől. Olyan alapanyagokat mutattunk be, amelyek feledésbe merültek, és manapság a reformkonyha nyersanyagainak tartják őket. Kóstolhatták a zabpehelyből, csicseriborsóból, barnarizsből, kölesből és rozslisztből készült ételeket, a bio-gyümölcsleveket, a nyers zöldségekből és gyümölcsökből készült salátákat. Természetesen a gyermekek aktív résztvevői voltak a csipkebogyó-teakészítésnek, saláta-készítésnek, de a dajka nénik, egy szakács apuka és a győrsövényházi konyhások nélkül nem kínálhattunk volna fel „reform-ízeket” kóstolásra. Programunk sikerét segítette a SIMBA pályázaton nyert pénz, és a szülők aktív részvétele. A rendezvénysorozat zárásaként a következő hónapokban úszni visszük a középső és nagycsoportos gyermekeket. Bízunk benne, hogy rendezvénysorozatunk elérte célját, a gyermekek és szülők sok új ismeretet, tapasztalatot szerezhettek az egészséges életmóddal kapcsolatban.
Köszönjük a programunkban résztvevők segítségét.